Na, még álmomban is balhézok...
A szüleim rámszálltak, mert valami közös ismerősünk, aki előszeretettel keveri be a sarat, feltörte a frászom és elolvasta, amit az egyik haverral írogattunk egymásnak, majd visszaböfögte a szüleimnek. (Nem tudom, igazából, mi bajuk lehetett azzal, hogy egy találkozó részleteit beszéltük meg). Na, mondom, ebből elég, új jelszó kell. Közben menni kellett valami sulis rendezvényre, évzáróra, ballagásra, mittudomén. Ahogy gondolkodom a jelszón, rámírt pont az a haver, aki miatt "bajba kerültem" a történet elején, hogy egy órával a sulis cucc előtt bent lesz a városban, csavaroghatnánk egy jót. Az a baj, hogy a balhézás meg a jelszavazás elvette az időm, és csoda, ha arra az évzárós szutyokra be tudtam volna érni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése