Na, megint beette a fene a tudatalattimba a kedvenc énekesem. :-D
Koncert lehetett, az énekes meg bedobott egy kamerát a nézők közé csak így heccből, én kaptam el. Fogtam, először véletlenül a randa pofámra irányítottam, jól meg is zavarodtam, mert be volt rajt kapcsolva valami fényforrás, aztán majd' kiégette a szemem. Aztán átfordítottam, vettem kicsit a közönséget, ahogy tombolnak, meg egy metálvillát nyomtam bele én is. :-D Na, gondoltam, elég a gyereknapból, vissza kéne adni az eszközt. Vissza is adtam, erre meglátok valami fekete, hengeres tárgyat, ilyen tipikus kameraalkatrészt a földön, az énekes meg pont magyarázott valamit, hogy hol az a faking objektív (mondjuk olyat kamerán még nem láttam, max fényképezőn, de nem is igen értek hozzá), én meg odaordítottam az énekesnek, az elsős sorból ilyen technikusoknak sikerült odaadnom az alkatrészt, ők meg fölnyújtották a bandának. :-D
2014. március 3., hétfő
2014. március 1., szombat
Szólítsatok Martinnak!
Megint jó kis Dead Snow-s irányt sikerült betáplálnom, látszik, hogy várom már a második részt, melyben a trailer szerint a levágott karú Martinnak felvarrnak egy zombivégtagot.
Valami kórteremben feküdtem, és valami volt a jobb kezemmel. addig szuttyogott rajt valami fehérköpenyes bűnöző, amég "új karom" nem lett. Kipróbáltam pár kézjellel, hogy működnek-e az idegek, először ökölbe és kinyújtva (ezek gond nélkül mentek), majd a metálvillát és a vulkáni köszöntést próbáltam, ezek már kicsit fájdalmasabban, görcsösebben mentek (gondolom, nehezebbek az idegek szempontjából).
Rohadt tudatalattim, csak kerülgeti a forró kását, de még egy zombit se láttam! :-D
2014. február 27., csütörtök
Rossz irány(ítás)
Tegnap este az egyik haverral az irányított álmodásról és a horrorfilmekről filozofáltunk. Ledőltem aludni, és azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha amint a Rábán ökörködünk a haverokkal, betámadna pár szörny? Harcolnék ellenük. De várjunk! Ha olyanok a szörnyek, mint a Dead Snow-ban, akkor azokkal lepacsiznék, megkérném őket, hogy a haverokat engedjék el, én meg még maradnék velük egy kicsit bandázni. :-D
Nagynehezen sikerült elaludnom, erre azt álmodtam, hogy a haverokkal tosszuk a rezet a Rábán, egyszer besötétedik az ég, elkezd szakadni az eső, mi meg menekülünk, nehogy szétázzunk.
Mondjuk az volt a cél, hogy szörnyeket irányítsak bele az álmomba, de az agyam leragadt a haverok és a Rába kulcsszavaknál. :-D Pedig mekkora lett volna, ha ilyen Dead Snow-s zombikkal csavarogtam volna végig Győr utcáin! :-D

2014. február 12., szerda
Terrorgyanús cselekmények
Na, kellett nekem Doom III-azni, meg ökörködni az egyik haverral! A Doomot gondolom, nem kell bemutatnom, de a haverral történő ökörködés egyes részletei még fontosak lehetnek az álom megértéséhez.
Ugye nem igazán szeretjük az ilyen esze semmi, dugd meg jól-típusú egyéneket, de valahogy szóba kerültek, én meg mondom a havernak: lehet velük az egész világ, ti nyertek, mert van egy Mo'nIQ-otok. Erre a haver: Ahhhaaa tee :DD csata vezér XD
Mire én: Azz. Tiszteletbeli Ribanc-tizedelő Főhadnagy pont hu. XD
Na, akkor a REM- termék bemutatása következik.
Ilyen iroda-vagy kórház szerű helyen voltam folyosók, beugrók, szóval tipikus FPS-hely.Mintha terrorista lettem volna, marhán szorongattam a gépfegyverem, az egyik ilyen beugrórészből akartam átugrani a másikba szembe, mert a folyosó végén (vagy elkanyarodott a folyosó, vagy ott is beugró volt) állt egy kommandós, azt akartam kempelve leszedni. De túl késő volt, előbb ért oda az a majom, mint én a beugróba. Elüvöltöttem magam, hogy "B@ssza meg, főhadnagy!". Érdekes módon nem volt nála fegyver, mégis úgy szétrúgott, mint a nyű. Lefogta a vállam, azt' gyomorszájba, meg szeméremdombon térdelgetett, föl is keltem, mert szinte fájt. :-D
Mostanában ez visszatérő dolog nálam, hogy üvöltözök álmomban, hol a kutyával, hol anyámmal, hol az ellenségemmel... :-D
Mondjuk így utólag inkább talán a CS-re hasonlított volna ez az álom, de mivel életemben nem CS-ztem... :-D

2014. február 10., hétfő
Fear of the light....
Na, megint álmodtam egy érdekeset, lehet a mostanában tolt Doom III. miatt, abban is nagy fosatófaktora van a sötétségnek, ha lecseréljük a fegyvert lámpára, csak akkor jönnek elő a zombikok. :-D
Azt álmodtam, hogy feküdtem a szobában, csontsötét volt, de az ablak fölött megláttam egy fénycsóvát (amit minden bizonnyal egy zseblámpa váltott ki). Be voltam tojva, hogy mi az, gondoltam, elfordulok, próbálok tovább aludni. Ahogy megfordultam, megláttam anyámat, ahogy dugta volna el a lámpát a háta mögé. Kikeltem magamból, hogy mégis mi a francért csinálta ezt. :-D

2014. január 31., péntek
Növények, állatok, némi vér...
Na, tegnap és ma határán megint volt valami fura film a Tudatalatti TV adásán.
Kinn mászkáltam az udvaron, találtam olyan gyamnövényt, aminek ilyen apró szívalakú levelei vannak, vidéki gyerekek körében divat volt a levelek meglazításával csörgőt eszkábálni belőle. Na, gondoltam, tépek egyet, aztán elszórakozok vele. HOGYNE! Olyan erős szára volt, hogy végighasította az ujjam. Volt nálam takonyfogó, körbecsavartam a sérült testrészen, majd elindultam a kazánház felé. Megláttam a kutyámat, amint a kazánház ablakán keresztül épp átszökik a szomszédba. Hiába üvöltöttem utána, hogy "kutya, ne náciskodjá'!", nem hallgatott rám. :-D
Amúgy a valóságban sem képes szerencsétlen állatja a seggén maradni. Néha gondol egyet, átugorja az egyhetven' magas kaput helyből, azt' megy. :-D

2014. január 16., csütörtök
Álmodj a blogoddal!
Na, ma hajnalban is érdekes dolgot hoztam össze. Van ugye ezen kívül egy személyes blogom is. Na, azt a blogot álmomban betámadta valaki, nem tudtam posztolni, mert jelzett a rendszer, hogy az összes posztot jelentették, hogy a közízlést sérti. :-D
A következő jelenetben benn csücsültünk anyámmal a tévé előtt, valami horror ment. A gyilkos (aki a posztjaimat jelentette) baltával darabolt egy véres tetemet, én meg be voltam tojva. Nem is a vér miatt, inkább a blogomért aggódtam. :-DDD

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)