2013. november 20., szerda

Szortírozott blogtémák

A civil blogomban már túl sok a bejegyzés, gondoltam, létrehozok egy álomnaplót. Ide majd azokról a furcsa képekről jönnek leírások, amiket a tudatalattimmal való kísérletezés közben tapasztalok. 

Véleményem szerint a tudatalatti nem erősebb, vagy függetlenebb a tudatnál, hiszen a tudat látja el információkkal, a tudat stimulálja. Ha nem láttunk még fluxuskondenzátort, minden bizonnyal nem is álmodunk olyan tárggyal, melynek fluxuskondenzátor-alakja van. :-D 

Hogyan kísérletezek a tudatalattimmal? Viszek be a tudatba alapgondolatokat, filmekkel, zenékkel (a lényeg az, hogy a túl "tömegipari" termékektől igyekszem  távoltartani magam), főleg az utóbbival, ugyanis rám a zenével lehet leginkább hatni. Ha bevittem a tudatba a gondolatot, elkezdek filozofálgatni, a saját életutamban és az aktuális dal szövegében/film lényegében párhuzamot keresni, egyebek... Az elmém képzem, ahogy a segg a jövő pinája, úgy a jövő fegyvere az elme. :-D

Nem vagyok jártas sem a pszichológiában, sem az okkult hókuszpókuszokban, ez az álomnapló sem lesz túl tudományos, csak összegyűjtöm a REM fázisos képeimet, hogy majd, ha X év múlva visszanézem, jókat derülhessek azon, hogy már most sem voltam normális. :-DDD Oké, hogy a vlogban is beszélek néha az álmaimról, de vlogot érheti trolltámadás, ami miatt bedühödve törölhetem az eddigi videóim (volt már erre példa), meg nem is mindenki kíváncsi a rettenetes orcámra, úgyhogy dokumentálom a képeket írásban is. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése